Santa Maria delle Grazié - Milánóban

Milánó egyik legjelentősebb műemléke a Santa Maria delle Grazié templom és ennek kolostora. 1463-ban kezdte épít­tetni Francesco, a legnagyobb Sforza herceg, a domonkos szerzetesek számára. A templom falai a gótika jellegzetesen egyszerű formáit viselik, a kupolája viszont reneszánsz stílusú.

Santa Maria delle Grazié bejárata  CC:Latinboy

Mellette szerényen húzódik meg a templomhoz épült domonkos-rendi kolostor repkényes udvara. A szerzetesek étke­zőtermében csodálhatjuk meg Leonardo da Vinci leghíresebb és legkiforrottabb képét, Az Utolsó Vacsorát. A freskó, amely az étkező zárófalát díszíti sajnos meglehetősen megrongálódott, a fal nedvessége már a mester életében kikezdte a fest­ményt. A firenzei Vasari mar a XVI. században sajnálkozva írt arról, hogy a festmény egy része lepattogzott és penészfoltok lepték el. Sokszor restaurálták, de hiába, Leonardo eredeti kéznyoma már csak a maradványokban él tovább.

Bár eredeti nagyságában már nem láthatjuk, a korabeli és azóta készült másolatok egész sorából mégiscsak megismerhetjük és csodálhatjuk a reneszánsz mű tökéletes kompozícióját.

A festményen ezt pillanatot rögzítette a mester: - „Egy valaki közületek elárul engem" -

A tizenkét apostol az akkoriban szokásos „háromszöges" kompozíciós stílus szerint és hármas csoportokra bontva reagál a megrendítő kijelentésre. Meglepetés, megrökönyödés, kétség, szeretet, felhá­borodás, aggodalom, minden arcon más-más érzelem, az egyes alakok mozdulatai is ezeket fejezik ki. Minden ecsetvonás, minden mozdulat a kompozíció egyedi és egyben összefoglaló művészetének mesteri példája.

Leonardo da Vinci

A kép keletkezéséről beszámolót írt az ott szerzeteskedő Bandello (a Rómeó és Júlia novella írója). „A mester legtöbbször kora hajnal­ban dolgozott, néha egyhuzamban, ételről-italról elfeledkezve késő estig, a szokott elgondolkozó módján. Sokszor viszont abbahagyta a freskó festését, és át­ment a közeli várpalota udvarába a Sforzák uralmát jelképező hatalmas lovasszoborhoz, melyen egyidejűleg dolgo­zott.”
Különösen sokat tűnődött Leonardo Júdás és Jézus arcán. A fest­mény többi részével már régen elkészült, de még hónapok múlva is ott mélázgatott a két arc üres foltja előtt, igazgatva, itt is, ott is a ruhákon, az asztalterítőn és más apróságokon.

Ugyancsak Vasari jegyezte le, hogy a kolostor priorja, aki hiába gyötörte napról napra a művészt a freskó befejezéséért, végül is a herceghez fordult panasszal. Mikor a herceg hívatta, Leonardo mester így mentegetőzött: olyan földöntúlinak érzem Krisztus fejét, hogy még nem találtam rá megfelelő kifejezést. Júdással pedig azért késlekedem, mert hiába keresek olyan modellt, aki Júdás lelki rútságát kifejezhetné.
De kezdek már hajlani arra, hogy ezt a tolakodó és erőszakos priort örökítsem meg Júdásban - erre méltóbb jellemet aligha találnék.
A herceg jót nevetett a tréfán és persze elmondta a priornak is, aki attól kezdve messzire kerülte a veszedelmes művészt.

Egy video amely bemutatja a Santa Maria delle Grazié templomot és annak kolostorát